Posts Tagged ‘Szent Korona’

Szellemi, lelki, erkölcsi és hitbeli adalékok a magyarság megmentéséhez

augusztus 21, 2011

(Elhangzott Bösztörpusztán, a Magyarok Országos Gyűlésén, 2011-08-13-án.)

Egykor a magyari fajta is a krisztusi tökéletességet közelítő, istenarcú, kultúrmissziót betöltő és legyőzhetetlen nép volt. Nem meglepő, hogy az alvilág romboló erői ellene támadtak, hogy maga a Sátán és démoni szövetségesei próbálják országát megkaparintani, őt pedig szétszórni, beolvasztani vagy megsemmisíteni. Ma már ez a küzdelem végkifejletéhez érkezett.

A nemzet keresztre szögezve, tehetetlenül és hitetlenül várja a csodát, miközben rettenetes haláltusáját vívja. Csakhogy Jézus feltámadt, s ebben külön-külön mindnyájunknak része lehet, de arra nincs példa a világtörténelemben, hogy egy elvérzett, kiirtott nép valaha életre kelt a semmiből. Nekünk tehát minden fájdalmunk dacára, még élve, s önerőnkre támaszkodva le kell szállnunk a keresztről, ha a Magyarok Istene is úgy akarja… Mert széthordott javakat, kiüresedett hagyományt, betiltott anyanyelvet, elrabolt országrészeket némi fáradsággal és áldozattal vissza lehet még szerezni; de a nemzethalál után már megmaradásról vagy újjászületésről többé nem beszélhetünk.

Nem kétséges, hogy ma is van feladatunk és küldetésünk, de biztosan nem az, hogy föláldozzuk magunkat másokért, hogy életünk árán is galambokká szelídítsük a húsunkat szaggató keselyűket. A mi dolgunk éppen az – mint a fény s a tudás legősibb népének –, hogy megőrizzük (s minden jó szándékú nációval ingyen megosszuk) a ránk bízott isteni talentumokat, továbbadjuk az életet, s fönnmaradjunk a világ végéig, hogy a természeti és égi törvényekkel összhangban, boldogan s békességben építhessük lelkünket, otthonunkat, hazánkat. S ha ettől bárki erőszakkal el kíván téríteni, vagy eredményeinktől, alkotásainktól meg próbál fosztani, vagy bármi okból kardot ránt ellenünk, bizony kapja meg, amit megérdemel! Sajnos az amerikanizálódó világban uralkodó multinacionális, globalizációs elnemzetlenítő folyamatok sem kedveznek a magyar törekvések elfogadtatásának; de mi mégsem mondhatunk le igazunk minél teljesebb érvényesítéséről, szabadságunk, semlegességünk, nemzeti önrendelkezésünk és egységünk megteremtéséről, zsivány módra elbirtokolt területeink visszaszerzéséről.

Kulcsszavaink a következők legyenek: önvizsgálat, önellátás, önvédelem. Ezek vonzásában próbáljunk tömörülni, kisebb-nagyobb közösségekké szerveződni, majd elindulni a kitűzött célok, a nemzet valódi emelkedése felé. Szögezzük le, hogy egy nemes ügy elgáncsolása, egy ember pályájának kerékbe törése, egy nemzet keresztre feszítése még nem föltétlenül a halált s a véget jelenti, hanem csupán a gonoszság ideiglenes térnyerését. A föltámadás reménye, a magasabb rendű értékek választása mindig üdvösebb, mint a csupasz porhüvely megmentése, ill. a tűrhetetlen megaláztatások lenyelése. A bátor nemzetszolgálat – legyen bármi a bére – mindenkor áldásos, gyümölcsöző életet jelent; míg a meddő, könnyelműen elherdált, pláne a nemzet kárára fordított élet, átkot. Könnyekből, búskomorságból, „sírva vigadásból”, dühből és gyűlölködésből építkezni nem lehet. Lelkünkből, nemzettudatunkból tehát sürgősen száműzzük az efféle gátló koloncokat, s kölcsönös türelemmel, megértéssel, szeretettel kíséreljük meg az önmagunkra találást, majd mozduljunk el egy fundamentálisabb, hasznosabb létezés irányába. Ne verjük féltéglával a mellünket, hogy milyen kiváló hazafiak, remek próféták vagyunk, hiszen selejtes vagy értékes voltunkat úgyis eldönti majd a könyörtelen idő. Ugyanakkor legyen tartásunk és méltóságunk bármilyen helyzetben; ne keressük a hatalom kegyeit, s ne bénítson bennünket kisebbrendűségi érzés. Jogainkért, érdekeinkért, anyagi és szellemi javainkért álljunk ki határozottan; ne hagyjuk magunkat elkábítani és sarokba szorítani; továbbá tartsuk számon sérelmeinket, s támogassuk bajba jutott vagy nélkülöző testvéreinket.

Úgy gondolom, az istenhit és a hazaszeretet minden magyarnak rendkívül fontos, s igen harmonikusan kiegészítik egymást. Csak akkor élhetek önmagammal s a világgal teljes szellemi-lelki összhangban, ha nem állítom szembe őket, hanem mindkettőhöz egyformán ragaszkodom, s jó testvérként megférnek a szívemben. Megtapasztaltam azt, hogy akik kizárólag a transzcendens dolgokba csimpaszkodnak, azok előbb-utóbb bigottá válnak, s szájtátva reménykednek az isteni beavatkozásban, miközben saját kötelességeiket elhanyagolják honfitársaikkal és hazájukkal szemben. Akik viszont kikapcsolják, megtagadják a rejtett misztériumokat, amolyan „sült-realistaként” az önzetlen, egészséges hazafiságra is képtelenek, mert beléjük fészkel a gyűlölködő sovinizmus, s a legkisebb kudarcok is porig sújtják őket. Mindkét oldal elrugaszkodik a valóságtól, s vallási fanatizmusában, ill. politikai elvakultságában hajlamos a rossz döntésekre, a küzdelem korai feladására, vagy éppenséggel önnön képességeinek, hatósugarának fölülbecslésével mások bajba sodrására. Aligha kell részleteznem, milyen szörnyű lehet mindkettő a nemzet szempontjából. Nem könnyű tehát megtalálni a helyes egyensúlyt istenhit és hazaszeretet között, azonban ez elengedhetetlen feltétel ahhoz, hogy – a ránk törő külső és belső ellenségekkel szemben – önvédelmi élethalálharcunkat elődeinkhez méltóan megvívjuk. Mert bárki bármit állít, ezt a háborút nem kerülhetjük el, nem úszhatjuk meg, s a siker nem fog mennyei mannaként az ölünkbe hullni.

Bár korunk sötétebb és rémisztőbb minden előzőnél, mi mégsem vagyunk hitványabbak elődeinknél, ezért indokolatlan lenne fajtánk „temetése”, vagy bármiféle önmarcangolás. Persze a tárgyilagos erőfelmérést, leltározást a saját táborunkban is meg kell ejtenünk. Bíztató jövőképet csak akkor vázolhatunk fel, ha behatóan megismerjük történelmünket, páratlan kultúrkincseinket, sok évezredes hagyományainkat, s eltéphetetlen szálakkal kötődünk ősi gyökereinkhez. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a múltunk nem mögöttünk botorkál, valami távoli, ködös homályba veszve; hanem közvetlenül alattunk van, amelyen rajta állunk, s belőle merítünk példát, energiát és nyersanyagot az országépítéshez.

A ránk váró feladatokkal akkor is meg kell birkóznunk, ha pillanatnyilag nem hoznak eredményt, s látszólag céltalanul telik el az életünk. Lehet, hogy egész nemzedékünk elbukik, előfordulhat, hogy együttesen se bírjuk megfékezni mélyrepülésünket. Számunkra ez föltétlenül tragédiát jelent, azonban semmiképp sem menthet föl kötelességeink teljesítése alól. Felelősséggel tartozunk utódainknak, az egész nemzetnek (s persze lelkiismeretünknek is) abban, hogy betöltöttük-e hivatásunkat, örök magyar küldetésünket. Egyszer el kell számolnunk arról, hogy megőriztük-e a ránk bízott értékeket, hogy tovább adtuk-e a világító lángot s magát az életet. Jaj lesz azoknak, akik kibújtak a rájuk rótt sors alól, s a munka könnyebbik végét választották, pláne önös érdekből a nemzetrontók pártjára álltak, vagy elárulták drága hazánkat!

Lehet, hogy minden törekvésünk, lelkesedésünk, alázatos és áldozatos nemzetszolgálatunk csupán egy csepp a tengerben, viszont milliónyi ilyen csepp már szinte tenger. Ha mindenki megteszi a maga dolgát, elképesztő hajtóerőket sorakoztathatunk fel a magyarság mellett! Ne felejtsük: Isten mindenek fölött, s a Haza mindenek előtt!

Szomorúan látom, hogy a posztkommunista „köpönyegváltás” korszakában szinte minden tisztességes népi kezdeményezés, a magyarság helyzetének javításáért indított valamennyi mozgalom előbb-utóbb zátonyra fut, vagy csírájában elhal. Ember legyen a talpán, aki ennyi kudarc után még reménykedni mer, s valami új, nagy fába vágja a fejszéjét, avagy folytatja korábbi küzdelmeit eltiprásunk ellen, ill. a magyar igazság, szabadság és kultúrfölény érvényesítéséért. Mivel a politikában, a gazdaságban, netán a nyílt csatamezőn egyelőre nem sok babér teremhet számunkra, ezért az elkerülhetetlen hazamentő harcokat legelőször szellemi-lelki síkon kell megvívnunk. Helyre kell állítanunk szétroncsolt történelmi és nemzettudatunkat, önbecsülésünket, ellopott bátorságunkat és nemességünket, sárba döngölt hitünket és életkedvünket. Vissza kell térnünk eurázsiai örökségünkhöz, lappangó hagyományainkhoz, feledésbe merült értékeinkhez. Csupán e szilárd, biztos alapokra támaszkodva lehet esélyünk, hogy más dimenziókban is legyőzzük esküdt ellenségeinket; s minden téren egy szerves, értelmes, örömteli életet, ill. egy fejlett, gondoskodó, vonzó országot teremtsünk magunknak.

Sokat töprengek azon, melyik utat válasszuk, miképpen cselekedjünk, hogy garantáltan előbbre jussunk. Szerintem kizárólagos, egyedül üdvözítő recept nincs, s még ha létezne is ilyen, ugyan ki lenne képes elfogadtatni az összes hazafias táborral vagy csoportocskával, ilyen széthúzás és megosztottság mellett. Nem vitás, hogy roppant kegyetlen, mohó háttérerők szorításában vergődünk, melyek a végső pusztulásunkra törnek; azonban általános romlásunkban igen jelentősek a saját vétkeink is. A gyávaság, a közöny, a becstelen önzés, az önfeladás, a szolidaritás hiánya, az elvtelen megalkuvás, a műveletlenség, az agymosás és kisemmizés eltűrése, a materiális fogyasztói szemlélet, a pénzközpontúság stb. sajnos egyre intenzívebben áthatja népünket. Tehát nem elég, ha hódítóink, lakájaink gaztetteit nyilvánosságra hozzuk és megtoroljuk, hanem tulajdon portánkon is szigorú, elfogulatlan önvizsgálatot kell végeznünk. Hibáinkat, mulasztásainkat számba kell vennünk, és sürgősen változtatnunk kell eddigi magatartásunkon, világnézetünkön. E nélkül zuhanásunk megállíthatatlan, fuldoklásunk kezelhetetlen.

Nem tagadom, olykor közel kerülök ahhoz a határhoz, melyen túl minden további küszködés és áldozat fölösleges, hiszen ha megfeszülök, akkor sem érhetek el semmit. (Bajtársaim közül is egyre többen visszavonulnak, s magukba fojtják meddő keserűségüket.) De hiszen megrontóink pont ezt akarják, hogy minden hazafi feladja őrhelyét, és minden hű szív megszűnjön dobogni! Pusztán ezért is folytatnunk kell a munkát, legalább dacból! S még inkább azért, mert ez egy életre szóló hivatás, egy Istentől kapott küldetés, melyről egyedül neki tartozunk számadással. Nem az a fontos tehát, hogy sikerrel járjunk (bár ez sem mellékes!), hanem hogy teljes energiánkkal, rendíthetetlenül mindent elkövessünk az ügy érdekében. A szüntelen küzdés és nemzetszolgálat sohasem értelmetlen! Az égi és földi teljesség – mint legfőbb iránytűnk – vezéreljen bennünket mindig, hogy legalább megközelíthessük az elérhetetlent.

Az utolsó 100 évben a magyarság hajdan dicsőséges, később kudarcokkal, vereségekkel is terhelt, de mindenkor viharok tépte, sok ezer éves történelmének olyan mélypontjára jutott, ahol már a puszta léte, fönnmaradása is veszélybe került, nemhogy megújulása és fölemelkedése. A hivatalos politika sajnos ritkán teljesítette alapvető kötelességeit népünkkel szemben, sőt nemegyszer önnön vezetőink váltak legádázabb sírásóinkká, kerékkötőinkké, a fejlődés és értékőrzés elmozdíthatatlan gátjaivá. Úgy vélem, bármilyen hatalom is regnáljon Magyarország élén, a jelenlegi avult, ördögi demokratúrában nem lehet képes feladatainak maradéktalan végrehajtására, ill. a nemzeti akarat érvényesítésére. Ezért totális fordulatra, radikális rendszer-, államforma- és paradigmaváltásra van szükség; amely azonban csak a civil lakosság összefogásával és szervezett, elszánt közreműködésével érhető el. A politikai elit sohasem működhet hatékony ellenőrzés nélkül, s nem engedhető meg, hogy az iránta támasztott széles körű elvárásokat figyelmen kívül hagyja, vagy éppen az össznemzeti érdekek, célok ellen cselekedjen, felelőtlenül és büntetlenül.

Mivel nem kevesebbet szeretnénk, mint az egyetemes magyarság mostoha helyzetén javítani, ezért tevékenységünket távlatos és magas rendű hivatástudatnak kell vezérelnie; mely nem kötődhet egyetlen párthoz, önjelölt klikkhez, ideológiai szekértáborhoz sem. Mindenkor azokat a fő stratégiai gondolatokat kell megfogalmaznunk, melyek nélkül lehetetlen bármiféle változás kiharcolása. Sürgősen vissza kell szereznünk eltékozolt jussunkat, mások által lezüllesztett erkölcsi tartásunkat és becsületünket. Beteg társadalmunk gyógyításakor nem elégedhetünk meg felemás „reformokkal”, „megszorító csomagokkal”; vagyis nem a másodlagos okozatokat, hanem az elsődleges, kiváltó okokat kell kiküszöbölnünk; s az életünkbe haladéktalanul integrálnunk kell azokat a vezérlő eszméket, amik a magyarságot mindmáig megtartották ennyi vérzivatar dacára is.

A jövőben szükséges általános nemzetmentést csak olyképpen vázolhatjuk föl és valósíthatjuk meg, ha kizárólag önérdekünkre vagyunk tekintettel; az eddigi megalázó, önfeladó megfelelési kényszerek helyett. Nyilván nem rugaszkodhatunk el teljesen a nemzetközi erőviszonyoktól, a sokat emlegetett „politikai realitásoktól”; azonban világosan ki kell mondanunk, hogy csak azokkal működhetünk együtt bármiben, akik nem akarnak leigázni, kifosztani, gyarmati sorba zülleszteni, vagy éppenséggel likvidálni bennünket. Jobb, ha tudjuk, hogy mindazok, akik emberszámba se vesznek minket, akik csalárdsággal vagy erőszakkal közelednek hozzánk, akik csak mesés profitot remélnek tőlünk, bizony azok ellenségeink, éljenek bármelyik kontinensen! Magyarországon valódi áttörés a nemzet megkerülésével nem hajtható végre (senki sem váltható meg, ha nem kívánja!), beleértve az elcsatolt nemzetrészeket és az emigrációt is. Mindenre kiterjedő jobbító csatáinkat egyszerre kell megvívnunk materiális (fizikai) és szakrális (metafizikai) síkon is; mert egyik sem nélkülözheti a másikat, külön-külön egyik oldal sikere sem vezethet végleges győzelemre. Ezek után lássuk konkrétan azt a „tízparancsolatot” (nemzeti minimumot), amely szükséges ahhoz, hogy a Kárpát-medence magyarsága elmozdulhasson a mostani (v)álságos, csőd-közeli holtpontról egy biztatóbb irányba.

I. GAZDASÁGI-ANYAGI FÖLEMELKEDÉSÜNK ESZKÖZEI

1.) A közrend, a közbiztonság s a törvény előtti egyenlőség mielőbbi megteremtése. A „megélhetési” és a „fehérgalléros”, valamint a monetáris bűnözés, ill. a korrupció fölszámolása. A visszaesők és közszolgálatot ellátók „félrelépéseinek” fokozott elmarasztalása. A belső rendvédelmi szervek (rendőrség, ügyészségek, bíróságok) megtisztítása és megerősítése, a kötelezően sorozott honvédő hadsereg ütőképességének biztosítása. Közhatalmi tisztséget csak átvilágított, becsületes, arra alkalmas s a nemzetnek elkötelezett személyek tölthetnek be.

2.) Virtuális külföldi hitel- és kamattartozásunk további törlesztésének megtagadása, vagy zömének eltöröltetése. Szabadulás az IMF és a Világbank, valamint a többi globalizáló, cionista mamutvállalat és pénzintézet karmaiból. Nemzetérdekű gazdaság és kereskedelem kiépítése; a hazai kis- és közepes vállalkozások, mezőgazdasági kistermelők támogatása, piacaink bővítése. Munkahelyek teremtése, progresszív és családközpontú adózás, a minimálbérek emelése, a nyugdíjak értékállóvá tétele, a segélyek szigorú feltételekhez kötése. A feketegazdaság s a „kiskapuk” megszüntetése, a lehető legoptimálisabb foglalkoztatottság, anyagi gyarapodás és létbiztonság elérése. A kilakoltatások s a teljes egzisztenciális ellehetetlenítés megakadályozása.

3.) A termőföldek, az ország természeti kincsei, műemlékei, stratégiai ágazatai, közművei nem idegeníthetők el, vagy ha ezek elkótyavetyélése („privatizációja”) már megtörtént, vissza kell őket államosítani. A magyarság végzetes fogyását, elszomorító demográfiai mutatóit abortusztilalommal és megfelelő intézkedésekkel sürgősen meg kell fordítani; az idegen etnikumok esztelen betelepítését azonnal meg kell állítani, a jogcím nélkül itt tartózkodókat ki kell toloncolni.

4.) Kórosan egyoldalú szövetségesi kapcsolataink felülbírálata. Az összeomlás szélére jutott, vérünket szívó NATO-ban és EU-ban elfoglalt hátrányos helyzetünk föltárása, elkapkodott csatlakoztatásunk nyomorító szabályainak újratárgyalása, ill. a kilépésünk megfontolása. Kölcsönös előnyökön nyugvó, egyenrangú nyitás turáni rokonnépeink s a Kelet felé.

5.) Igazságot Magyarországnak! Az aljas trianoni és párizsi békediktátumok revíziója; a szétdarabolt Kárpát-medence, a csonkaországi s az utódállamokhoz került őshonos magyarság összetartozásának kinyilvánítása; elrabolt szabadságunk, függetlenségünk és önrendelkezésünk visszaszerzése. Hivatásos csendőrség felállítása, valamint önkéntes (fegyverviselési joggal bíró) nemzetőrség, rendvédelmi gárdák és polgárőrségek szervezése.

II. MORÁLIS ÉS SZELLEMI-LELKI MEGÚJULÁSUNK FELTÉTELEI

6.) A Szent Korona értékrendjén alapuló ősi Alkotmányunk megszakított jogfolytonosságának helyreállítása, s a vele harmonizáló alaptörvény, ill. sarkalatos törvények hatályba léptetése; a valódi, népbarát jogállam megteremtése. A mostani torz választási törvény fölülírása (pl. a kopogtató cédulák eltörlése, a bejutási küszöb 2-3 %-ra mérséklése, a kampánypénzek maximálása, a médiában egyforma szereplési lehetőség biztosítása stb.); a kétkamarás parlamenti struktúra ismételt bevezetése, ill. az enyhén szólva is fölösleges Alkotmánybíróság föloszlatása.

7.). Az utóbbi 65 év bűnöseinek elszámoltatása és börtönbe zárása, sanda kapzsisággal összeharácsolt vagyonának elkobzása. Az ártatlanul szenvedők és kisemmizettek rehabilitálása, ill. méltányos kárpótlása. Az ország vezetői, a közélet résztvevői mindenkor teljes felelősséggel tartozzanak tevékenységükért; aki ettől megriad, ne vállaljon semmilyen fontosabb tisztséget. Tilos a mindnyájunkat érintő adatok és információk eltitkolása; ellenben biztosítani kell a közszereplők folyamatos átvilágítását és ellenőrzését, mert senkiben sem bízhatunk meg korlátlanul.

8.) Az önhibájukon kívül munkanélkülivé, szegénnyé és elesetté vált rétegeket föl kell emelni, a súlyos társadalmi különbségeket valamelyest ki kell egyenlíteni. Gondoskodni kell az anyák, a magzatok, a gyermekek s a családok védelméről; a kielégítő egészségügyi ellátásról, az alapvető élelmiszerek, vitaminok és ásványi sók s a tiszta ivóvíz biztosításáról; ugyanakkor törekedni kell a káros, deviáns szenvedélyek visszaszorítására is (pl. alkoholizmus, drogfüggőség, prostitúció, homoszexualitás stb.). Csak ép testben lakozhat ép lélek!

9.) A közoktatást valóban ingyenessé kell tenni az óvodáktól az egyetemekig, s az elemi iskola befejezéséig kötelezővé is. A kártékony „liberális” dogmákat ki kell takarítani, s vissza kell térni a jól bevált szellemiséghez és módszerekhez. Meg kell szüntetni a további hamisításokat, s tényfeltáró (ős)történelmet, értékhordozó irodalmat kell tanítani mindenütt. Az azonos fajsúlyú intézmények legyenek átjárhatóak, a tanterv s a számonkérés pedig egységes. Be kell vezetni a hit- és erkölcstani oktatást, valamint a hazafias nevelést; fel kell karolni a kiemelkedő tehetségeket. Minden diáknak el kell sajátítania ősi rovásírásunkat is. Az egyházi iskolákat a világiakkal azonos elbánás illesse meg.

10.) A közszolgálati sajtó valamennyi ágában uralkodóvá kell tenni a korrekt tájékoztatást s a jó értelemben vett nacionalizmust. A kereskedelmi médiumokban is tilos a hazudozás, a rágalmazás; valamint hőseink, értékeink, jelképeink gyalázása, ill. a tudat- és erkölcsromboló kultúrmoslék közvetítése. A könyvkiadásban hasonlóképpen tartózkodni kell a silány, zavaros, amorális eszmék terjesztésétől; viszont el kell érni, hogy a magyar és a világirodalom, a történelem, a filozófia, a képzőművészetek, a zene s a természettudományok összes maradandó eredménye olcsón és nagy példányszámban hozzáférhető legyen. Azon kell lennünk, hogy a magyarság öntudatára, méltóságára ébredjen, lelkileg és hitében megerősödjön; helyesen használja anyanyelvét, s mindenkor felismerje és betöltse helyét, szerepét a világban.

Jottányit sem szabad hátrálnunk, vagy elképzeléseinkből bármit is föladnunk. Mivel a hatalomból teljesen ki vagyunk szorítva, anyagi eszközeink és egyéb lehetőségeink minimálisak, pillanatnyilag a sokoldalú felvilágosítást ítéljük a legfontosabbnak. Az itthoni és határon túli magyarság széles tömegeivel kell kapcsolatot teremtenünk, s őket a népszolgálatra megnyernünk. A Kárpát-medence a mi eredendő őshazánk, sok évezredes életterünk, ezért nem kerülhet idegen kézre; az államalapító magyarság pedig soha nem válhat bennszülötté és idegen megszállók jobbágyává! Addig nem nyughatunk meg, amíg nemzetünket bárhonnan veszély fenyegeti, amíg megmaradásunk, fölemelkedésünk nincs visszavonhatatlanul biztosítva. E célért minden nélkülözést és nehézséget vállalnunk kell, beleértve életünk kockáztatását is. A gyávákat, haszonlesőket, kollaboránsokat elsöpri az idő. Csak a dicsőséges elődeink cselekedeteit követő, gránitkemény mai vitézek kitartó és vakmerő harca vezethet győzelemre. Aki magyar, velünk tart! Aki ellenünk van, az hazaáruló, s nem méltó a magyar névre!

A Kárpát-medence csak azon népek otthona, élettere lehet, melyek képesek az államalapító magyarsággal testvéri közösségben dolgozni, a Szent Korona és Boldogasszony Anyánk segítő oltalma alatt. Bárhogy alakuljon a sorsunk, megfellebbezhetetlenül kijelentem, hogy a magyarság vagy lesz, vagy a világ sem lesz! Bolygónk sorsa, jövője Magyarországon múlik! Isten nekünk szánta azt a feladatot, hogy aktívan részt vegyünk teremtő művében és a Sátán letaszításában. A Kárpát-medence egésze históriai jelentőségű korforduló előtt áll, melynek tétje nem csekélyebb, mint nemzetünk eltűnése, vagy újjászületése. Az egybehangzó jóslatok, égi üzenetek szerint az Európában s a világban hamarosan esedékes, kozmikus méretű változás kiindulópontja, spirituális centruma is édes hazánk lesz; melyre szorgalmasan és körültekintően föl kell készülnünk, hogy átvészelhessük a barbár apokalipszist.

Siklósi András

(Nemzeti InternetFigyelő)

A MAGYAR TUDÁS HATALOM! Tudod-e?

augusztus 7, 2011

Az 1. fejezet ide kattintva érhető el!

Tudjuk-e, hogy II. József, aki nem koronáztatta meg magát, kiviteti a magyar Szent Koronát az országból, és úgy adja vissza, hogy három zománcképet kicseréltet rajta? (csonkít, hamisít)

A gyöngysort el kellett vágni, mert nem csak felül nem illeszkedik jól a keretbe a kép, de alul is túlér rajta, így a körbe futó gyöngyökből egy szakaszt el kellett távolítani.

Szegecsek,amelyek átütik a mögötte lévő zománcképet is. De lágyforraszt is alkalmazott egy barkácsoló, mert mozgott a kép. A zománckép nem illeszkedik a keretbe, kicsit túlér rajta, és így nekitámaszkodik.
1613-ban egy koronaőr, aki hivatalból látta, minden koronázás előtt és után megvizsgálta a Koronát, az egyetlen, aki hitelesen tanúsíthatta, mi van a Koronán, ez a Révay Péter leírta, mi látható a Koronán: elöl a Pantokrátor Krisztus képe, hátul pedig 1613-ban Szűz Mária képe. Révay Péter szolgálata alatt kétszer is gazdát cserélt a Korona. A Bethlen Gábor-féle szabadságharc ideje ez, a fejedelem is birtokba vette a koronát, neki is meg kellett mutatni. Amikor Bethlen a békekötés értelmében visszaszolgáltatta az akkori Habsburg uralkodónak, megint ki kellett venni és ellenőrizni. Mindenütt ott volt Révay Péter, mindkét fél elismerte a hűségét.
II. József nem koronáztatta meg magát, nem kötötték a magyar törvények, rendeletileg kiviteti az országból a Koronát. Ez 1784-ben történik, és attól fogva egészen a hazahozataláig, 1790-ig semmit sem tudunk róla. Ez alatt lehetett rajta képeket cserélni, anélkül, hogy a nemzetnek tudomása lett volna róla.
Azt a részt, ahol a csere történt, először 1792-ben láthatjuk, annak a Decsy Sámuelnek a munkájában, aki egy helyen elszólja magát. Leírja ugyanis a mai állapotot, pontosan ezekkel az alakokkal, s ugyanakkor, mikor a drágakövekről szól, és a hátulsó drágakőhöz ér, arról azt mondja: az, amelyik a Szűz Mária képe alatt van. Tehát tudja, hogy ott Szűz Mária képe volt, de ugyanakkor az aktuális helyzetet is leírja, mert akkor éppen közszemlére volt kitéve a Korona, tehát láthatták, így aztán tudja, hogy ott már Dukász Mihály képe van.
…………………………………………………………………………………………………………………..
Tudjuk-e, hogy Csomor Lajos és aranyműves társai –
Ludvig Rezső, Lantos Béla, Poór Magdolna
– szakmai szempontok alapján vizsgálták meg a koronát, miután az USA visszaadta, és meglepő következtetésekre jutottak?Ezt Csomor Lajos könyv formájában meg is jelentette.
A korona szerkezetileg egyszerre tervezett és kivitelezett mű. A korona – a megmunkálást technológiai (korabeli szerszámok a sírleletek között) valamint díszítési szempontból vizsgálva – az „avar”-kori ötvösség jegyeit hordozza (szkíta-hun-avar-magyar folytonosság). Jóval Dukász Mihály előtt, a 4. század 3. harmadában, az Aba-Hunok körében (Szabíria), katolikus szerzetes ötvösök műhelyében készült.
Az elkészülést követő korokban ezek a technológiák és díszítési szokások továbbfejlődtek, és Dukász Mihály idejére olyan stílusjegyek és munkafogások alakultak ki, amiket a Szent Koronán még nem alkalmaztak. A Szent Korona készülésének idejéből – annak stílusjegyeivel és technológiájával –  több, főleg másodlagos felhasználású „Karoling”-nak nevezett emlék van, amelyek kora a kitalált középkort figyelmen kívül hagyva kb. a 800-as (figyelembe véve az 500-as) évekre tehető. Előfordult más esetben, hogy egy másodlagos felhasználású korábbi keretre később készült zománcképeket raktak, és így a keret idejét a képek készülésének idejével nem lehet beazonosítani.
A koronát kizárólag a zománcképek alapján időben behatárolni elhibázott lépés, hiszen egy zománcképről (Dukász Mihály) teljes bizonyossággal, két másikról pedig nagy valószínűséggel kimondható, hogy utólag kerültek a koronára.
Megjegyzés: Egyes nézetek szerint a korona Médiában, a Pártus Birodalom végnapjai táján, a Niceai zsinat hatására, hun mágus szerzetesek műhelyében, egy révülésben megjelenő égi jelenés szerint készült a 300-as évek végén, és általa az Újszövetség szellemiségét kívánták megjeleníteni a sajátosan magyar Szentháromság (Atya –Szűzanya- Fiú) demonstrálása céljából.
………………………………………………………………………………………………………………………
Tudjuk-e, hogy Csomor Lajos Magyarország Szent Koronája című könyve több ezer háztartásban ott rejtőzik a könyvespolcokon?
A tanulmány megjelenését követően Morvai Ferenc – akkoriban csak kazánkirálynak neveztük – saját költségén megjelentette, és minden érettségizőnek ajándékként elküldte az írást. Sokan nem is tudják, hogy milyen gyöngyszem búvik meg a könyveik között.
Ez is példát adhat a nemzeti oldal azon tagjainak, akik anyagi eszközökkel is tehetnek valamit jó ügyek érdekében.
…………………………………………………………………………………………………………………..
Tudjuk-e, hogy:
  • a finnek minden tekintetben távol állnak tőlünk: medvekultusz – mi félünk a medvétől, halászat – mi lovas nomád nép vagyunk, stb.
  • Genetikai bizonyítékok alapján kimondható, hogy nem vagyunk rokonok. Ennek ismeretében a finnek már átírták a tankönyveiket. Ezzel mi még adósak vagyunk!
  • A magyarokat nem egy – Keletről induló, folyamatos -megveretés hatására pofozták be a Kárpát-medencébe (Besenyők stb)
  • Tudjuk-e, hogy a magyar krónikák egyike sem beszél honfoglalásról? Mind úgy említi Árpádék Kárpát-medencébe érkezését mint a magyarok második bejövetelét. A krónikáink mind úgy említenek bennünket, hogy a „hunok vagyis a magyarok.”
  • A honfoglalás fogalmát a koronahamisítás idején (Mária Terézia – II.József) találták ki. Akkor, amikor idegenekkel kidolgoztatták a finnugor hazugságot, és még sok más nemzetromboló lépést tettek.
…………………………………………………………………………………………………………………..
Tudjuk-e, hogy a mai nyelvészek nagy része hazugságokat tanít a felnövekvő nemzedékeknek?
A nyíregyházi tanárképző főiskolán az egyik, magát nyelvésznek nevező szerint(a tankönyvében a nézet megtalálható)a „ló” jövevényszavunk, a „nyereg” nem az.
Ezek szerint nekünk, lovas-nomád népnek a hordozó állat megnevezésére nem volt a nyelvünkben megfelelő szó.De a nyeregre igen.Vagy gyalogos-nomád nép voltunk nyereggel a vállunkon?
Ez csak úgy képzelhető el, hogy őseink a nyerget előbb ismerték, mint a lovat. Lelki szemeim előtt látom, hogy a bunkó ősmagyarok, nyereggel a vállukon, megfeszített visszacsapó íjakkal szaladgálnak a nagy finn füves sztyeppéket övező tengerpartokon, és hátrafelé nyilazva lövik a halakat. Majd miközben a környező népek bezavarnak minket a Kárpát-medencébe, itt látunk meg Szvatopluk nagyfejedelem környezetében egy lovat. Rákérdezünk, hogy ez meg mi a fene. Az itt élő szlávok leereszkedve a makogó őseinkhez csak ennyit mondanak: „ló”. A ló egyszerű szó. Könnyen megtanuljuk, majd a homlokunkra csapunk, és a vállunkon lógó nyerget ráillesztjük. Nagy meglepetésünkre pont jó rá. Azóta tudjuk, hogy a ló az ló. Rögtön aztán el is cseréljük egy országra…
………………………………………………………………………………………………………………….
Tudjuk-e , hogy a Zenetudományi Intézetünk regisztrálta a 300 000-ik magyar népdalt, amelyből 100 000 már megjelent nyomtatásban is. A 80 milliós Németországban összesen 20 000 népdalt tudtak összegyűjteni.
Tudjuk-e, hogy azért nem járnak tógában ma Európában az emberek, mert mi meghonosítottuk a nadrágot, a zakót (kazak), a hosszú kabátot (kaftán).A római légiósok nadrágviselete is eredeztethető a korábbi hun szokásból, hisz a légiók jelentős részben hunokból álltak.Amíg Európa saruban, csizmában, bocskorban járt addig mi behoztuk a háromnegyedes sarkos cipőt. Sőt még az alsó fehérnemű is általunk kerül a világnak erre a részére.Gondoljuk csak meg, ma Skóciában, ha valaki igazán korhűen akar a skót népviseletbe felöltözni, akkor nem vesz alsónadrágot a kockás szoknya  alá.Míg a franciák büszkék a szagokat elfedő parfümre, a hajat eltakaró parókára, addig mi egyszerű mosakodással és tiszta alsó- és felsőruhával megoldottuk a dolgot.

Tudjuk-e, hogy az USA-ban az 1930-as évektől kezdve magyar kivándorlók készítettek elsőként díszített western csizmát, a hun-magyar lovas csizma mintájára?

Tudjuk-e, hogy a gombot is mi találtuk fel a különböző zsinórok helyett?
  • Gondoljunk a magyar nyelvre, és a test működésére.
  • A csomó, a görcs, a gubanc, a masni, akadályozza a szabad áramlást. (a halott ruháján megoldottak minden csomót a lélek szabad távozása érdekében)
  • A mai napig a problémára azt mondjuk, hogy gubanc van, amit meg kell oldani
  • A gomb kiküszöböli a ruhán a gubancot
    ( a viselőjében a görcsöt)
………………………………………………………………………………………………………………….
Tudjuk-e, hogy elsőként a portyázó lovas őseink használtak instant ételporokat.
Amikor a Kárpát-medencébe visszatért őseink észrevették, hogy a nyugati „civilizáció” már megint széthordta a királysírok kincseit, akkor könnyen mozgó lovas csapataink meglátogatták a szétrablott kincseket őrző templomokat, és szelíd rábeszélés után összeszedték azokat. Ehhez gyors mozgásra, és könnyű fegyverekre volt szükség. Ekkor használták a bőrökön szárított zöldséglevesek és tejtermékek porrá őrölt formáját, ás a különböző húsporokat. A lovas harcos reggel merített a patakvízből, rászórt két marék tejporféleséget, a nyeregre akasztotta, és a rázkódás után fogyasztotta. Így tett a többi porral is. Körülbelül 40 kg különböző ételport vitt magával egy hosszabb portyára, ami a gond nélküli élelmezést biztosította számára.
………………………………………………………………………………………………………………….
Tudjuk-e , hogy az elmúlt időszakban sikerült, a parlament által, hivatalosan is nemzeti kinccsé tenni őshonos állatfajaink nagy részét?
A kilenc kutyafajtát, a három parlagi tyúk fajtát, a szilaj marhát, a három mangalica fajtát, a tincses kecskét, és a galambjainkat.Ez egyben azt is jelenti, hogy nem lehet őket keresztezni, az országból engedély nélkül kivinni.Tehát meg kell tartani a tiszta vérvonalat.A szürke marhát -Tiroler Grauvieh néven – sajnos az osztrákok már levédették  előttünk.(Erre szokták azt mondani, hogy ügyes.)
………………………………………………………………………………………………………………….
De ne csak másokba keressük a hibát! Tudjuk-e hogy mit okoztak, kit szolgáltak a „reformok”?
  • A Tisza szabályozása: sivatagosodás
  • A soknemzetiségű országgyűlés nyelvének kötelezően magyarrá tétele: a kisebbségek ellenünk fordulása
  • A Hitel, Stádium stb ráerőltetése a a birtokviszonyokra: rohamos elszegényedés, a föld áruvá válása, spekuláció megjelenése
  • Nyelvújítás: 10 000 új, javarészt gyökerek nélküli, az anyanyelvtől idegen, ősi jelentéstartalommal nem bíró szó beerőltetése a nyelvbe
………………………………………………………………………………………………………………….
  • Grimm Jakab meseíró (XIX. század), aki egyben az első német tudományos nyelvtan megalkotója is:
    “a magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet”.
  • N. Erbersberg bécsi tudós (XIX. század):
    ‘Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság.’
  • George Bernard Shaw (az amerikai CBC-nek adott interjújában sokkal bővebben kifejtve): “Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az érzelmek titkos rezdüléseit.”
  • Grover S. Krantz amerikai kutató: “A magyar nyelv ősisége Magyarországon/…/ meglepő: úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, megelőzte az újkőkor kezdetét /…/ az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégebbi.”
  • Ove Berglund svéd orvos és műfordító: “Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke.”
  • A magyar anyanyelvű nagy matematikusok is többször vallották: hja, magyar anyanyelvvel könnyű nagy matematikusnak lenni.
  • Enrico Fermi olasz atomfizikustól mikor megkérdezték, hogy hisz-e az űrlakókban, azt válaszolta: “Már itt vannak, magyaroknak nevezik őket!”
  • Teller Ede atomfizikus halála előtt pár évvel ezt mondta Pakson: “…Új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar.” (Magyar Nemzet 2003.)
………………………………………………………………………………………………………………….
Hallottuk-e, hogy mit mondtak magyar  akadémikusok rólunk?
A Magyar Tudományos Akadémia 1860-as kiadott szótárából kiderül, hogy (Ez a Czuczor-Fogarasi értelmező szótár, melynek előkészítésében Vörösmarty Mihály is részt vett.) a Magyar Tudományos Akadémia hivatalos véleménye akkoriban az volt, hogy a magyar nyelv ősnyelv, s például az ókori nagy nyelvek (és nyomukban a mai európai nyelvek) is a magyar nyelvnek csupán “leány-nyelvei”, vagyis különbözőképpen romlott változatai.Még a romlás okát is megmagyarázza a szótár előszavának írója: “E leánynyelveken azt tapasztaljuk, hogy az anyanyelv szavaival jobbára úgy bánnak, mint merő lelketlen anyaggal, melyet majd megcsonkítva, majd megtoldva, néha kisimítva, majd összevissza hányva saját szerveikhez és ízlesőkhöz idomítanak a nélkül, hogy gyökeiket és képzőiket épségben hagynák, s alapérteményökről öntudatok volna.Ezekben a szoros értelemben vett nyelvalkotó érzék és szellem kihalt, s helyette csupán az idomítási hajlam és ügyesség működik.” Tehát a magyarból lett leány-nyelvek (ógörög, latin, mai európai nyelvek stb.) keletkezésének oka: kihalt e népekből a nyelvalkotói érzék, s helyette csupán az idomítási hajlam és ügyesség működött. A szótára a megfelelő címszavakban rendre meg is adta, hogy az a szó mely nyelvekbe került át az ősi időkben: latin, ógörög, szanszkrit, német, angol stb.
………………………………………………………………………………………………………………….
Ezek persze csak kiragadott példák,
a teljesség igénye nélkül. Talán nem hiába íródtak le.
Jó lenne, ha legalább addig eljutnánk gondolatban, hogy magyarnak lenni nem szégyen!De nem is dicsőség, mert a szeretet nem hivalkodó. Más feladatunk van a világban.Ha ezt megértenénk,
akkor talán nem támolyognánk
össze-vissza, abban a jogi, gazdasági és kulturális csapdában, amit nekünk állítottak Brüsszelben.
Meg még ki tudja, hogy hol és hány helyen.

%d blogger ezt kedveli: