Posts Tagged ‘hazajövetel’

A POZSONYI CSATA

május 20, 2011
Államalapító Árpád fejedelem és a Turul nemzetség kijelölte népe számára a helyes utat.Ezt kell kövessük és továbbra is életben maradunk.

A Pozsonyi csata: 907. július 3-6. között.

UGROS… ELIMINADOS ESSE… A MAGYAROK MEGSEMMISÍTENDŐK… Ezt a politikát folytatta Nyugat ezerszáz éven át… és mégis élünk! A Hon-visszafoglalást, a hazajövetelt után a 24 Hun Törzsszövetség a Megyer Törzsre bízta a határvédelem megszervezését. Az Avarokkal folytatott tárgyalások révén megőrizték az Arvisura törvények szerinti gyepű-elvet. Árpád saját védelme alá helyezte Pozsony várát és a környékbeli kabar településeket. Az etelközi magyarvész miatt asszony nélkül maradt kabar harcosokat házasságra szólította fel. Ekkor Árpád uruki hitű és keresztény hitű papok vezetésével egy békés felvonulást rendezett az árvíz sújtotta Ibos és Encs határfolyók vidékére, ahol a kabar harcosok segítséget nyújtottak a helyi lakosoknak. Szered vitéz, Vázsony fia Tarhosnak jelentette, hogy az avar származású Fekete Arnó sóvári (Salzburg) püspök jegyzéke alapján a Tarcsatár, Kalágé, Göröc és Győr földvárainak avar kincsei milyen vallási intézményeknél, mely városokban lettek elhelyezve. Ezen kincsek egy részét az Ibos menti avar asszonyok magukkal hozták. Pásztón Árpád már a második tárkány kalandozáson magkapta a 881-ben elrabolt avar kincsek részletes rovását. Nyomban rajtaütött Bécs városán, majd a visszaszerzett avar kincsek maradványait visszahozta. 884-ben Alsó-Marót tartományban szedte össze az avar kincseket, majd 888-ban Lóbérc tartományban jelent meg tárkányaival a kincsekért, amelyeket Verecke kabar fejedelem nyilvántartása szerint a kabaroktól loptak el még az Avar Törzsszövetség idején. 892-ben a Nyitra és Pozsony nemzetségek környékén szedték össze az elrabolt aranykincseket, amelyet Árpád Kassán tartott esküvőjén Eperjesnek adományozott. 896-ra megtörtént a 10 töményes honfoglalás és Árpád a nagy árvíz mellett megjelent az Encs és Ibos határfolyóknál és az idegen papok által ellopott aranykincseket visszaadta az avaroknak. Árpád “nyugati kalandozásai” nem mások voltak, mint egy igazságos harc az elrabolt avar kincsek visszaszerzésére, a megtépázott Atilla örökségének helyreállítása. 907-ben a Melegvizek Birodalmának, Atilla örökségének birodalmát, Árpád régi új népének területét a Német-Római szövetséges csapatok Lajos király vezetésével megtámadta. Árpád Népe és a velük egyesült őshonos lakosság a békesség és öröm földjén lakozó MAGYARSÁG, a Magyar Birodalom ellen az egyesült európai német-római seregek támadást indítottak. A háború céljaként Lajos király (Ludovicus Rex Germaniae) elrendeli: “decretum… Ugros eliminandos esse”, vagyis “rendeljük, hogy a magyarok kiírtassanak” írja az annalium Boiarum. A Hon-visszafoglalást, a hazajövetelt oly remek stratégiával végrehajtó Árpád nagyfejedelem az ősi Hazának alapkövét tette le akkor, amikor az európai seregek központosított erejének támadásával szemben megóvta népét a pusztítástól és legyőzte Európa egyesült seregeit. Szükséges, hogy megismerjük ennek a hatalmas viadalnak részleteit, az egyesült európai hadseregek szervezetét és Árpád azon hadműveleteit, mellyel ezt a hatalmas ellenséget megsemmisítette. Így írtak róla a múlt XIX. század történészei:

Már június 17-ikén 907-ben roppant sereg gyűlt össze az Ensen túl Ensburg vára és Sz. Flórián kolostora között, hol maga Lajos király is személyesen jelen volt. Az itt megállapított hadjárati terv szerint, – melyben Nagy Károly császárnak az avarok ellen ezelőtt több mint egy századdal (794) szerencsésen sikerült hadműködésének utánzására ismerhetünk, – a német haderőnek, mely legnagyobb részben nehéz gyalogságból állott, három hadoszlopra osztva egyszerre kellett előnyomulni s a Duna völgyében működni. Maga a király s mellette Burghárd passaui püspök és Aribó gróf a tartaléksereggel Ensburgnál foglaltak állomást. A Duna északi partján a vitéz Luitpold kele határgróf nyomult elő; a déli parton Dietmár salzburgi érsek Zakariás säbeni, Ottó freisingi püspökök, Gumpold, Hartvich és Helmprecht apát urak vezették zászlóaljaikat; középett a Dunán Sieghard herczeg, a király rokona Rathold, Hattó, Meinhard és Eisengrin bajor főurakkal vonult alá a hajóhaddal, a dunaparti két hadsereg fedezete alatt. Mind a három hadosztály akadálytalanul nyomult elő Pozsony tájáig, miután az Ensen innen lévő magyar csapatok a túlnyomó erő elől visszavonulva, az ellenségnek szabad tért engedtek.

A magyar haderő vezetői, mielőtt erejüket összpontosíthatták, csak apróbb lovas csapatokkal nyugtalanították a salzburgi érsek hadosztályát, mely a további előnyomulást veszélyesnek tartva, Pozsony irányában megállapodott s a könnyű magyar lovasság csatározásai ellen csak czélszerűleg megerősített táborában találhatott biztonságot. Miután azonban a nemzetségek zászlóaljai megérkeztek, az összes magyar haderő az ellenség hadtesteit külön-külön s legelsőbben is a főpapok táborát határozá megtámadni. Iszonyú volt a viharként rohanó magyar lovasság támadása, nyilaik zápora tetemes veszteséget okozott a bajorok sűrű soraiban: de e rövid heves roham az erős fekvésű tábor tömeges ellenállását egyszerre nem bírta megtörni. A magyarok ekkor, hogy czéljokat érjék, a lassúbb, de biztosabb módhoz folyamodtak. Egyes kisebb csapatokban véletlenül rohanták meg az ellenséget, s éppen oly gyorsan száguldottak vissza táborukba, mind roham közben a német táborra, mind visszavonulásukkor üldözőikre szakadatlan nyilazva. Éjjel nappal, jobbról balról, mind addig folytak a csatározó támadások, míg az ellenség e folytonos zaklatásban kifáradva erejét és bátorságát nem vesztette. Ekkor minden oldalról tömeges rohamot intéztek a lankadt bajorokra, s augusztus 9-dikén a megvívott tábort összetiporták. Dietmár érsek, Ottó és Zakariás püspökök s több főpapok a viadal helyén halva maradtak. Még azon éjjel a legnagyobb csendben átúsztatott a Dunán a magyar hadsereg, s másnap hajnalban, mielőtt Luitpold a túlparti szerencsétlenségről értesülhetett volna, ennek táborát is fölveré, zavarba hozá s csaknem egészen megsemmisíté. A fővezéren s Eisengrin királyi főasztalnokon kívül tizenkilencz bajor főúr esett el a viadalban, s ezrenként borították a csatatért a németeke tetemei,. kik közül csak kevésnek sikerült Ensburgba Lajos királyhoz menekülni. A bajor nemesség színe ott veszett. Harmad nap a hajóhadra került a sor. Ezt a fedező hadosztályok tönkre tétele után kétségbeesés szállá meg s a magyarok győzelme e napon az előbbieknél még könnyebb lőn. Sieghard herczeg csak futással menthette meg életét; Rathold, Hattó és Meinhard a halottak közt maradtak. Így a magyarok három nap három sereg fölött ünnepeltek tökéletes diadalt. A koczka fordult s a támadottak támadókká váltak, s nyomon űzték a szétvert hadak megfutamodott maradványait, melyekkel csaknem egyszerre érkeztek Ennsburg közelébe, útközben Szent-Pölten monostorát is fölégetve. Lajos király pihent hadaival ellenök vonula. A tért, melyen a két seregnek találkozni kellett, oldalt erdők szegélyezték, s ezeket a magyarok szokásuk szerint előre erős csapatokkal rakták meg. A királyi sereg támadása után a magyar lovasság csakhamar futásnak ered, a németek diadalt reményelve hévvel nyomulnak utánok, de a mint az erdő mellett elhaladnak, a lesben álló csapatok borzasztó riadással kitörve, hátba támadják őket. E pillanatban a futamodók megfordítják lovaikat és sűrű nyilazással fogadják üldözőiket, kik két tűz közzé szorítva s néhány pillanat alatt bekerítve, fegyvereik csapásai alatt hullanak el. A király kevesed magával csak nagy bajjal menekülhetett Paussauba.” (Szabó Károly, A magyar vezérek kora 148-154. II. 1892.) Hogy a német hadsereg veresége teljes volt, azt az egykorú és közelkorú évkönyvírók sem tagadják. Lajos király már nem mert többé bajor földön tartózkodni. Németország biztosabb nyugati részébe húzódott. Az Ennsen alól fekvő szép vidék egészen a magyarok birtokába került s még az augsburgi nagy veszteség után is, egész Géza vezér idejéig birtokukban maradt. De mégsem lehetett oly nagy csapás Magyarországra az augsburgi (Lech-mezei) csata, mert a veszteség ellenére jó 100 évig a németek nem háborgatták többé Magyarországot. Így verte szét dicső Nagy Árpád Apánk azt az egyesült, támadó német-római hadsereget, melynek zászlajára az volt írva: a magyarokat meg kell semmisíteni! Ezzel teremtette meg Árpád végérvényesen az erős Magyar Birodalmat. Általa nyert szép Hazát az egységes, összetartó és a Vérszerződés Alkotmányával rendezetten kormányzott Magyar Nemzet. De nagy áldozatot adtunk ezért! Árpád volt az áldozat, mert belehalt ő is és két nagy fia is ebben a Magyar Hazát megalapító véres küzdelemben kapott sebeibe. Badiny Jós Ferenc A csata következménye, hogy a magyar határ az Enns folyó lett /Ober Enns innen a meséink “Óperenciás tengere”/ valamint hogy idegen sereg 130 évig nem mert Magyarország felé fordulni. /Szent István idején először, de akkor ugyanígy jártak csak a Vértes hegységben./ A 907 -es pozsonyi csata hivatalos tananyag az Egyesült Államok összhaderőnemi katonai akadémiáján, ismertebb nevén a West Point -on.


%d blogger ezt kedveli: